Továbbra is terror alatt a kenyaiak

Az első közlések szerint a vasárnapi bombatámadások a kenyai biztonsági erők ellen irányultak. A két merényletben egy embert halt meg, emellett többen megsérültek. A kenyai hatóságok úgy vélik, a szomáliai al-Shabaab állhat a robbantások mögött.

Mandera városban a szemtanúk szerint egy távirányítású pokolgép robbant. Ezt valószínűleg célzottan, egy csapat rendőr ellen vetettek be – egyikőjük belehalt a támadásba. Pár perccel az incidens előtt pedig a Wajir városka melletti katonai tábor közelében elhaladó konvojt próbálták meg felrobbantani, de csak a sort vezető dzsip sérült meg.

Kenya lassan két hónapja vív háborút Dél-Szomáliában az al-Shabaab iszlamista szervezet ellen. Azóta folyamatosan kisebb csapások érik a két ország határához közel fekvő kenyai városokat.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »