Továbbra sincs nyugalom Elefántcsontparton

A nem rég lezárult elefántcsontparti polgárháborúban vesztes Laurent Gbagbo szövetségesei nem hajlandók tovább részt venni a harcok utáni megbékélésben. Egyúttal, hogy kifejezzék nemtetszésüket, visszaléptek a decemberben esedékes választásoktól.

A három, Gbagbót támogató kis párt szerdán azért döntött így, mert a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűnök vádjával Hágába szállíttatta a bukott elefántcsontparti elnököt. Szerintük a Nemzetközi Büntetőbíróságot manipulálják, az exelnök elszállítása pedig „a korrupció, tisztátalan eljárások és sötét kapcsolatok győzelme”.

Guillaume Soro miniszterelnök elítélte a három párt lépését, és hangsúlyozta, Gbagbo eddig „meg se próbált párbeszédet kezdeményezni” a jelenlegi elefántcsontparti vezetéssel. Sőt, ő és támogatói, ahelyett, hogy elősegítenék a normalizálódást, szavaikkal csak tovább szítják a kedélyeket.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »