Kis mértékben, de emeli a nemzeti kisebbségek szervezeteinek szánt jövő évi költségvetési támogatást a román kormány – derül ki pénzügyminisztérium honlapján tegnap közzétett büdzsétervezetből, amelynek megvitatása jövő héten kezdődik a parlamentben. A Boc-kabinet által pénteken jóváhagyott adatok szerint a Nemzeti Kisebbségek Tanácsában képviselt szervezetek (köztük az RMDSZ) között összesen 74,2 millió lejt – az idei összegnél 0,66 százalékkal többet – osztanak szét jövőre.
„Ilyen válságos időkben még ez az enyhe növekedés is örvendetes” – jelentette ki Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője. Az államtitkár szerint az sem kizárt, hogy az összeg a parlamenti viták során módosul. Markó Attila ugyanis úgy tudja: a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója azt szeretné, hogy az ideinél öt százalékkal nagyobb legyen a támogatási keretük. Az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy a költségvetés tervezete a 2011-es összegnél 26 százalékkal nagyobb pályázati alapot, 3,8 millió lejt irányoz elő a hivatal számára. Markó szerint tulajdonképpen ez ugyanaz az összeg, amelyből 2009-ben is gazdálkodhattak. „A pályázati alapunkat 2010-be nyirbálták meg először igazán, idén sem nagyon emelkedett” – magyarázta.
A költségvetési támogatást a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa osztja ki a 19 tagszervezet között. Markó Attila szerint az RMDSZ az idei évhez hasonlóan 16 millió lej fölött rendelkezhet majd, az összeg egy részét a Communitas Alapítvány pályáztatja meg.
A parlamenti pártok tegnaptól december 4-ig nyújthatják be módosító javaslataikat a jövő évi költségvetés tervezetéhez. A jogszabály vitáját december 5-én kezdi meg a képviselőház és a szenátus együttes költségvetési szakbizottsága, a jelentésnek 11-ig kell elkészülni, hogy a parlament 12-én megkezdhesse a büdzsé cikkelyenkénti tárgyalását.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt már jelezte, legkevesebb húsz módosító indítvány benyújtására készül. Annak ellenére, hogy az RMDSZ kormányon van, a magyar parlamenti politikusok is kívánnak élni ezzel a lehetőséggel.
Kitekintő / Új Magyar Szó