Eszenyben tartotta beszámoló-választó gyűlését az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Ungvári Járási Szervezete. Miután Szanyi Béla ügyvezető alelnök ismertette a napirendi pontokat, Kőszeghy Mária elnök az elmúlt időszak eredményeiről és kudarcairól beszélt.
Az önkormányzati választások kapcsán kiemelte: a szövetség a tervezettnél kevesebb egyéni mandátumhoz jutott, s a lista is alig abszolválta az Ungvári Járási Tanácsba jutáshoz szükséges küszöböt.
– A kampányra rányomta bélyegét a magyar–magyar testvérharc, az, hogy Budapest lejárató hadjáratot indított az UMDSZ ellen – emelte ki Kőszeghy Mária. – Mindezt tetézte, hogy egyes ukrán pártok tisztességtelen módszerrel gyűjtötték a szavazatokat. A gyenge eredmény következménye, hogy a Régiók Pártjával kötött együttműködésnek nem lett haszna, s talán az is, hogy nincs magyar alelnöke a járási tanácsnak.
Az UMDSZ járási szervezetének vezetője Budapest legnagyobb övön aluli ütésének azt nevezte meg, hogy megvonták a garancialevelek kiadásának jogát. Véleménye szerint kisebb-nagyobb sikerek is voltak. Ide tartozik az új, kétnyelvű falunévtáblák kihelyezése, a települések történelmi zászlóinak és címereinek elkészítése. Annak ellenére, hogy a jelenlegi magyarországi vezetés többnyire ignorálja az országos szövetség pályázatait, részeredmények itt is voltak. Támogatta például az Ung-vidék Dobó-kultuszának felélesztése céljából benyújtott programokat, a Liszt Ferenc-emlékév kapcsán Kisdobronyban megrendezett hangversenyt és konferenciát.
A tanácskozás során a résztvevők hangsúlyosan szóltak az úgynevezett optimalizálásról. Ez ma már a magyarlakta települések könyvtárainak, óvodáinak létét veszélyezteti, sőt, olyan hírek is szárnyra keltek, miszerint ennek leple alatt jól működő magyar iskolákat akarnak kétnyelvűvé változtatni, leminősíteni, sőt bezárni. Ezt csak összefogással lehet megakadályozni. A járási képviselőtestületben 27 magyar van, különböző pártok soraiban. Többen úgy vélték, az embereknek őket kell megszólítani az ügy érdekében. Egyes vélemények szerint az iskolák esetében az optimalizálás annak a következménye, hogy sok magyar szülő ukrán osztályba adta gyermekét. Szanyi Béla megjegyezte: az optimalizálással minél jobban le akarják szűkíteni a magyarok mozgásterét, s a regnáló hatalom ezt demokratikusan oldja meg.
A tanácskozáson Szanyi Béla bejelentette: a továbbiakban nem kívánja betölteni az ügyvezető alelnöki posztot. A közgyűlés az elkövetkező időszakra is bizalmat szavazott Kőszeghy Mária elnöknek. Az ügyvezető alelnök Pásztor Imre lett, általános alelnök Ember Balázs, a titkár pedig Pásztor Tímea. Megválasztották az elnökség tagjait, a szakbizottságok vezetőit, a Mentorok Tanácsa elnökét, valamint a küldötteket, akik részt vesznek az UMDSZ közelgő huszadik országos közgyűlésén.
Kárpáti Igaz Szó