Erdély: Jön az új magyar párt

A jövőben egyszerre rendezik a helyhatósági és parlamenti választásokat Romániában. A képviselői helyek hatvanöt százalékát egyéni választókerületes rendszerben, a többi harmincöt százalékot pedig kompenzációs pártlistáról töltik be. Erről született egyezség a nagyobbik kormánypárt és az RMDSZ között.

Toró. T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke elmondása szerint, decemberben szeretnének egy programalkotó fórumot, és körülbelül februárra tervezik az alakuló kongresszust, addig kell olyan állapotba hozni szervezeti szinten a pártot, hogy kész legyen arra, hogy a 2012-es választási évben részt vegyen az önkormányzati és a parlamenti választásokon. Hogy erre milyen formában fog sor kerülni, az annak függvénye, hogy a tárgyalások és a megállapodás a többi magyar politikai szereplővel hogy alakul.

Kitekintő / DunaTV

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »