Körvonalazódik a megoldás a restitúciós törvényről Szerbiában

Sejlik a megoldás a restitúciós törvényre, jelentette ki a Tanjug hírügynökségnek Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ)  elnöke.

Mint ismeretes a kárpótlási törvényt a jelenlegi formájában elutasítják a vajdasági magyarok. A pártelnök a nyilatkozatát hétfő este tette miután találkozott Boris Tadić szerb államfővel.

A megoldás az elfogadás előtt álló rehabilitációs törvényben körvonalazódik, amely jogszabály novemberben kerül a parlament elé, részletezte Pásztor a szerb hírügynökségnek, s hozzátette, hogy a következő napokban a munkacsoportok egyeztetnek majd és összehangolják a rahabilitációs törvény jogi vonatkozásait.

A találkozón, mint a magyar pártvezető elmondta, mindkét fél kifejezte óhaját és szándékát, hogy meghaladják a VMSZ által megfogalmazott kifogásokat a restitúciós törvényre.

Pásztor elmondta, hogy a megbeszélésen szó esett a költségvetés-módosításáról is, amellyel kapcsolatban a vajdasági magyarok pártja támogatást ígért a keddi parlamenti szavazáskor. A VMSZ elnökének magyarázata szerint a költségvetés-módosítás elfogadása után 1,5 milliárd dinár jut a vajdasági nagyberuházási alapnak, amelyből finanszírozni lehet a már hosszabb ideje hanyagolt tartományi fejlesztési terveket.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »