Kitört a balhé: 172 rendőrt tartóztattak le

Múlt hétvégén 172 mexikói rendőrt tartóztattak le az északi Nueva León szövetségi államban. A tiszteket kábítószer-kereskedelemben való részvétellel és szervezett bűnözői csoportokkal való együttműködéssel vádolják.

Nuevo León biztonsági tanácsának szóvivője elmondta, hogy „csak” 142 esetben folytatnak vizsgálatot, a többi 30 rendőr az állítólagos kapcsolataik révén, egy a szervezett bűnőzés megelőzését és megálllítását sürgető stratégia kialakításában segédkeznek majd.

A felderítő akció nem csak a szövetségi rendőröket vette célba, katonákat, tengerészeket egyaránt felkutattak, hogy eljussanak a legveszélyesebb csoportokig, például a „Los Zetasig” és az „Öböl-kartellig”.

Nueva Leónban  az elmúlt három évben különösen magas volt a bűnözési ráta, mivel határos az USA-val, igen jövedelmező vállalkozás itt elteríteni az illegális szereket, pont ezért a drogkartellek véres háborúkat folytatnak ezért a területért.

A korrupciós botrányt tovább tetézi, hogy rendőrség helyi vezetője is lakat alá került. A továbbiakban az elfogott rendőröket az állami rendőrakadémiára szállítják majd, ahol hazugságvizsgálatnak vetik alá őket.

Vandlik Mária

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »