Ma talán kiderül, milyen lesz a jövő évi költségvetés

A mai napon vitatja meg és jelenti be a kormány a 2012-es költségvetés fontosabb részleteit, valamint a devizahiteleseket megsegítő újabb csomagról is szállingózni fognak az információk. Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke egyetértett a kormány jövő évi költségvetési tervezetével, ugyanakkor hozzátette, hogy jelentős kockázatokat is tartalmaz (európai és a magyar gazdaság további lassulása). A Moody’s emellett újabb aggodalmát fejezte ki a devizahiteleseket megsegítő törvény miatt.

Új bankadót javasol ma az Európai Bizottság

Az eredeti időponttal ellentétben már ezen a héten szerdán elfogadja az Európai Bizottság a pénzügyi tranzakciókat terhelő adó bevezetésére vonatkozó javaslatot. A Tobin névre hallgató adó a pénzintézetek között lebonyolódó tranzakciók 85%-át fedi majd le, valamint magánszemélyekre és üzleti vállalkozásokra nem vonatkozik majd. A legfrissebb tervek szerint a deviza tranzakciókra nem, a derivatív ügyletekre alacsonyabb tranzakciós díj vonatkozna, ami továbbra sem segíti a bankszektorban jelenlévő brutális tőkeáttétel csökkenését. Túl magas adót az Európai Unió sem akar kivetni, nehogy külföldre helyezzék a nagyobb pénzpiaci szereplők működésüket az adó elkerülés érdekében.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »