Szükségállapot Trinidadban

Korlátozott szükségállapotot vezetett be Trinidad és Tobago kormánya, hogy megkönnyítsék a hatóságok munkáját a bűnözés által legkritikusabban sújtott területeken – adta hírül a BBC.

A Trinidad hat térségét érintő szükségállapot kihirdetésére azután került sor, hogy néhány nap leforgása alatt 11 gyilkosságot követtek el az országban, amit a kábítószer-kereskedelemben érintett bandák számlájára írnak. Kalma Persad-Bissessar miniszterelnök szerint a bandaháború közvetlen következménye azoknak az akcióknak, melyek során több millió dollárt foglalt le az ország rendőrsége. Úgy véli, ez a kábítószerpiacról eltűnő pénz eredményezhette a mostani erőszakhullámot. A kormányfő hozzátette, hogy az éjszakai kijárási tilalmat is magában foglaló szükségállapot csak része a kormányzat szélesebb körű, és agresszívabb reakciójának.

Ezzel szemben az ellenzék szerint a kormány döntése „pánikreakció”, ami azt bizonyítja, hogy a kabinetnek nincs kidolgozott terve arra, hogy miként vegye fel a harcot az egyre növekvő bűnözéssel.

Scheinring Endre

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »