Húsz méteres „pléhkrisztus” épül Farkaslakán

Húsz méter magas Jézus-kilátót létesítenek a székelyföldi Farkaslakán, a Gordon-tetőn. A rozsdamentes acélból készülő, kilátóként is szolgáló szobrot a bogárfalvi Protemp Alapítvány kezdeményezte, az alkotásra szánt összeg több mint 200 ezer euróra tehető.

A kezdeményező székelyföldi látványosságnak szánja a szobrot, amely felhívná a figyelmet Farkaslaka, illetve a Székelyföld egyéb turisztikai, idegenforgalmi látványosságaira is.

Az alkotás Jézust tárt karokkal ábrázolja. A szobrot tartó fémvázat a Nyko cég készíti, erre kerül a fejrész, a kéz és a palást. A fejrészbe létesítik a kilátót, ide egy létrán lehet majd felkapaszkodni. A terv finanszírozását a helyi cégek biztosítják, egy tejfeldolgozó vállalat például 50 ezer euróval járul hozzá a költségekhez. A tervek szerint az alkotás avatóünnepségét augusztus 21-én tartják meg.

Az alkotás kapcsán a vélemények megoszlanak, sokan máris „pléhkrisztus”-nak csúfolják a szobrot. Azonban az ellenzők is egyetértenek azzal, hogy az ötlet nem rossz, de a tervezéskor körültekintőbben kellett volna eljárni.

Kitekintő / Transindex.ro / Hargita Népe

Friss hírek