Barnamedve rezervátumot hozhatnak létre

A Kárpátokban élő barna medve a vidék egyik szimbolikus élőlénye. Hamarosan azonban annyira lecsökkenhet a számuk, hogy a faj fennmaradása is kérdésessé válhat.

Az Ukrajnában élő barnamedvék száma meghaladja a 300-at. Sajnos azonban az sem ritka, hogy az alultáplált egyedeket magánszemélyek a kertjük hátsó végében ketrecben tartják, vagy épp egy-egy vendéglátóipari egység szeretne ezzel is több látogatót vonzani magához. A Vörös Könyvben is szerepelő állatfaj megmentésére a Környezetvédelmi és Természeti Erőforrások minisztere, Nyikolaj Zlocsevszkij elmondása szerint kezdeményezték egy speciális rehabilitációs központ létrehozását a Szinevéri Nemzeti Park területén, írja az ua-reporter.com internetes hírportál.

Egy időben az ukránok között nagy divat volt a hátsó kertben való medvetartás. Nem tudni miért, de az emberek viccesnek és aranyosnak állították be ezeket a ragadozókat és szűk ketrecbe szorították az alapvetően szabadon élő vadállatokat. Gyakran az is megesett hogy a ketrecen belül is megláncolták a szerencsétlen állatokat, akik így még azon a szűk területen belül sem mozoghattak szabadon.

A fogságban felnőtt állatok ráadásul szinte teljes mértékben elveszítették természetes ösztöneiket, s így egész életükre sérültté válhatnak. Nekik csakis a sok türelem és a fokozatos elvadítás segíthet, ám ez egy nagyon időigényes folyamat. A Környezetvédelmi Minisztériumban ezért úgy döntöttek, hogy segítséget nyújtanak az emberi felelőtlenségnek áldozatul esett állatok természetes élőhelyükre való visszaszoktatásában, s ebből az okból döntöttek a Szinevéri-tó közelében létrehozandó rehabilitációs központ megalapítása mellett.

Hasonló központok a világ számos országában működnek már hatékonyan. Ráadásul a minisztérium tavaly tavaszi felhívása folytán, már több mint két tucat medve várja, hogy megismerhesse a vadon szépségeit.

A miniszter elmondása szerint 12 hektáros területet különítenek el a medve rehabilitációs központ működésére. Annak érdekében, hogy elkerüljék a medvék és túrázó emberek véletlen találkozását, mintegy három méter magas fallal veszik majd körül a területet. A medvék látogatására azonban mindenképp szeretne lehetőséges biztosítani a minisztérium, ezért a tervek szerint a Szinevéri-tótól 300 méternyire kialakítanak majd egy olyan területet, ahol az érdeklődők gyönyörködhetnek egy biztonsági kerítésen keresztül a fenséges állatokban.

Első lépésként 2 millió hrivenyt különítettek el a terv megvalósítására. A jövőben pedig remélik, hogy a kezdeményezést a nemzetközi állatvédő szervezetek is támogatni fogják anyagilag. Az első állatok a tervek szerint már 2011 őszén megérkeznek új otthonukba.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »