Meghalt a tabukat döntögető first lady

93 éves korában meghalt Betty Ford. 1974 és 1977 között Gerald Ford elnök oldalán egyedülálló helyet vívott ki magának a first ladyk sorában. “ Egy átlagos nő vagyok, akinek rendkívüli időkben kellett színpadra lépnie” – írta saját magáról önéletrajzában.

Az amerikai köztudatban úttörőként emlékeznek rá, aki a médiában tanúsított nyíltságával tabukat döntött le. A magánszférát feltáró szokatlan őszinteség a hetvenes évek közepén robbant be az amerikai televíziózásba, és Betty Ford a trend ikonikus figurájává vált. A legnézettebb TV műsorban elmondta, nem találna semmi kivetnivalót abban, ha az akkor 18 éves lánya aktív szexuális életet élne, vagy ha a gyerekei kipróbálnák a marihuánát. Nyíltan támogatta az abortuszt. Többen azzal vádolták, őszintesége nem tesz jót férje republikánus párti ambícióinak.

Mégis a legtöbb “átlag amerikai” azért emlékszik rá, mert ő beszélt először a mellrákkal vívott küzdelméről, amiből teljesen felgyógyult. De ő volt az első a felső tízezerből, aki beismerte, hogy éveken át alkohol és gyógyszerfüggőségben szenvedett. Ebből is talpra állt. Ezután hozta létre a Betty Ford Központot addiktív betegek számára, ahol számos híresség – köztük Elizabeth Taylor és Liza Minnelli – gyógyult később.

Dévai Dóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »