Huntsman a republikánusok “kétélű fegyvere”

Jon Huntsman az USA-ban hét héttel ezelőtt kezdődött republikánus elnökjelölő kampány nagy meglepetése. A volt utahi kormányzó ez év áprilisáig az Obama-kormány kínai nagykövete volt. Az egyelőre kevés konkrét javaslatot felmutató kampányában központi szerepet játszik személyének egyedisége, ami igazából nem más, mint a hagyományos republikánus és demokrata értékek és ikonok egyfajta kiegyensúlyozott vegyítése.

Hét gyermek édesapja, akinek fiatal korában egyetlen ambíciója volt, hogy rocksztár legyen, ma is imád motorozni. Ahelyett, hogy a többi republikánus jelölthöz hasonlóan hevesen támadná Obama elnök személyét, külpolitikai és gazdasági kérdésekben kritikusan ugyan, de elismerően nyilatkozik volt főnökéről. Keddi bemutatkozó kampányát is a látványosság uralta, amikor a Szabadság-szobor előtti tribünön pózolt, ott ahol Ronald Reagan is anno bejelentette indulását.

Huntsamn a fiskális-konzervatív és az üzleti köröknek kedvező gazdaságpolitikára kívánja fektetni a hangsúlyt, illetve a szigorú abortusz törvény híve.  Egyértelmű, hogy Huntsman és stábja a mérsékelt republikánusokat és az ingadozókat célozza meg. A nagy kérdés azonban az, hogy az ügyes kampány stratégia mögött „az ember” mennyire hiteles, illetve hogy a republikánus törzsszavazók hogyan fogadják a  szokatlan jelöltet.

Dévai Dóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »