Kárpótolni fogják a negyed évszázados erőszak áldozatait

Kolumbiában elfogadták azt a vitatott törvényt, amely az ország hosszú fegyveres konfliktusa következtében elhunyt közel négymillió áldozat hozzátartozójának kárpótlását tenné lehetővé – írja a BBC. A Juan Manuel Santos elnök által történelminek nevezett törvény aláírásakor jelen volt Ban Ki Mun ENSZ Főtitkár, aki szerint „fontos előrelépés” történt.

A törvény célja – az áldozatoknak fizetendő kárpótlás mellett – az erőszakkal és csalások sorozatával elvett közel hétmillió hektárnyi föld visszaadása eredeti tulajdonosainak. Az utóbbi 25 év fegyveres összetűzései során a paramilitaristák, lázadók és kábítószer-kereskedők a megszerzett területek ellenőrzése révén váltak rendkívül gazdaggá.

Az elfogadás sikerét beárnyékolja a törvény végrehajtásával szemben fennálló erős kétely. Becslések szerint a kárpótlási fedezet elérheti a 20 milliárd dollárt, ami elemzők szerint egyszerűen nem áll az ország rendelkezésére. Ban Ki-mun is figyelmeztetett, hogy a munka csak most kezdődik, majd az ENSZ támogatásáról biztosította Kolumbiát. Fegyveres csoportok pedig már korábban is megpróbálták megakadályozni a folyamatot, így félő, hogy újabb erőszakos cselekményeket követnek el a földek jogosultjaival szemben. Kedden egy a földhelyreállítás mellett kampányoló nőtt lőttek agyon Medellin városában.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »