Törökország: ne egyetlen párt döntsön az alkotmányról!

Az ellenzékkel való együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet a várakozásoknak megfelelően harmadszor is parlamenti többséget szező Igazságosság és Fejlődés Pártja (AKP) Törökországban. Recep Tayyip Erdogan pártja 325 helyet szerzett az 550 fős parlamentben a vasárnapi választáson, ezzel ugyan győzelmet aratott, de nem sikerült kétharmados többséget szereznie, így az új alkotmányra vonatkozó AKP-s tervek megvalósításához is segítségre lesz szükség.

Elemzők szerint a török társadalomban megvan az igény az új alaptörvényre, arra azonban nem akartak felhatalmazást adni, hogy egyetlen párt kezében összpontosuljon a hatalom, amely konszenzus nélkül, saját alkotmányt hozna létre. Ezt erősítette meg Erdogan is, aki Ankarában a győzelem kihirdetését követően úgy nyilatkozott, hogy egyaránt keresik majd az együttműködést „a parlamenti ellenzéki pártokkal, a törvényhozáson kívül rekedtekkel, nem kormányközi szervezetekkel… és mindenkivel, akinek valamiféle mondanivalója lenne a témával kapcsolatban.”

A részvételi arányra az elmúlt választásokhoz hasonlóan most sem lehetett panasz: az erre jogosultak 84 százaléka leadta a voksát, emellett nőtt a bejutott női képviselők száma (50-ről 78-ra). Az AKP mögött a legnagyobb ellenlábasnak számító Köztársasági Néppárt (CHP) végzett a szavazatok 26 százalékával, illetve a szélsőséges Nemzeti Haladás Pártja (MHP), amely vesztett népszerűségéből. A kurd Béke és Demokrácia Pártja (BDP) a várakozásoktól eltérően kifejezetten jól szerepelt, a következő négy évre 35 helyet tudhat magának a törvényhozásban.

Jeszenszky Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »