Mégis indul Sarah Palin?

Vasárnap indul a Sarah Palin-expressz – tájékoztatta a népszerű republikánus politikus szóvivője a közvéleményt. Palin buszútja Washingtonból indul, és az amerikai történelemben fontos szerepet betöltő helyeket fogja érinteni. Az utazás az első hírek szerint több hétig fog tartani, és sokan úgy értelmezik, hogy a konzervatív Teapárt első számú reménységének számító Palin valójában az az elnökválasztáson történő indulását készíti elő. Ezt támasztja alá az is, hogy film készül Palin alaszkai kormányzóságáról is, amelyet – hogy, hogy nem – éppen  Iowa államban, a jövő év elején induló republikánus jelölési verseny első állomásán fognak bemutatni. 

Palin egyébként meglehetősen népszerű a republikánus szavazók körében. Egy Gallup-felmérés szerint 15 százalékos támogatottságával jelenleg ő a második legnépszerűbb jelölt a jobboldali szavazók körében. A felmérés szerint különösen azok a szavazók támogatják, akik nagy fontosságot tulajdonítanak az erkölcsi értékeknek: az ilyen szavazók 23 százaléka Palint választaná. Az erősen konzervatív értékeket valló Palinnek ugyanakkor a felmérések szerint kicsi a támogatottsága az amerikai választásokat rendszerint eldöntő független, el nem kötelezett szavazók körében.

Hettyey András

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »