Tíz éve megyei jogú város Beregszász

Beregszászban kétnapos rendezvény keretében méltatták az immár tíz éve megyei jogú város napját.

Beregszászban kétnapos rendezvény keretében méltatták az immár tíz éve megyei jogú város napját. A pénteken kezdődött ünnepség szombaton különböző szórakoztató programmal folytatódott. Az időjárás továbbra is kegyeiben tartotta a városnapi forgatagot. A péntek esti szabadtéri színpadon megtartott koncertre több mint kétezren jöttek el. 

Másnap, azaz szombaton elsősorban a sportkedvelőknek kedveztek a szervezők. Az immár már ötödik alkalommal sorra kerülő sakkversenyt. Kincs Gábor, Beregszász alpolgármestere, és Vaszil Fekete, a városi sportosztály vezetője nyitotta meg. A vetélkedőre nyolcvanheten neveztek be, akik között többen a megye határain túlról érkeztek.

Akik fizikai erőnlétüket akarták próbára tenni, a helyi művelődési házban testépítő és fitnesz-versenyen tehették meg. Az este a kultúra jegyében zajlott. A Beregszászi Ukrán Népszínház „Kara nebeszna” című darabja került bemutatásra.

Kárpáti Igaz Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »