Kanadai olajtársaság a Kongresszust veti be Obama ellen

Hétfőn az Egyesült Államok Kongresszusának energiaügyi albizottsága előtt cáfolta a TransCanada nevű kanadai olajvállalat vezetője azoknak a környezetvédelmi aggályoknak a hitelességét, amelyek eddig megakadályozták az új kanadai-amerikai olajvezeték megépítését.

Az említett cég a Keystone XL nevű vezetéken át a kanadai Alberta tartományból szállítana felforrósított nehéz olajat az Államokon át, egészen Texasig. Amerikai környezetvédő csoportok közös levélben fordultak Obama elnökhöz, arra kérve az államfőt, hogy addig ne adjon engedélyt az építésre, míg a felforrósított, ezért maró hatású fekete arany szállításával kapcsolatos veszélyforrásokat pontosan fel nem mérték, illetve ki nem küszöbölték. Az elnök eleget tett a természetvédők kérésének.

Alex Poubaix, a TransCanada elnöke, a környezetvédelmi aggályokra eképpen felelt; “Miért építenénk meg egy 13 milliárd dollár értékű olajvezetéket hosszú évtizedekre, ha utána olyan anyagot töltünk bele amely megrongálja azt.” A cég képviselője arról nem tett említést, hogy a homokos olaj kitermelése során egyéb jelentős károk is keletkeznek majd, mint az olaj kinyeréséhez használt víz végleges elszennyezése, vagy nagy mennyiségű üvegházhatású gáz termelése a folyamat során.

A többségében konzervatív Amerikai Kongresszus végül megszavazott egy törvényt, amely arra kötelez, hogy a Keystone XL ügyében legkésőbb 2011 november elsejéig szülessen döntés.

Kummer Lívia

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »