Kiderült, milyen szűkmarkú Kanada

Egy kedden nyilvánosságra hozott tanulmány szerint Kanada nem tartja magát azokhoz a célokhoz, melyeket 2005-ben egy G8 találkozón tűzött ki  a Szahara sivatag sávja alatti afrikai országok megsegítésére.

A One, azaz Egy nevű szervezet, amely a tanulmányt összeállította, felrótta Kanadának, hogy az ország idei költség tervezetében 5 milliárd dollárnál rögzítette a segélyre szánt pénzösszeg plafonját. A költségvetést a Parlament végül nem szavazta meg, mert az ellenzék a kisebbségi Tory kormányt megbuktatta  a pénzügyi vita kapcsán. Az előrehozott választások a korábbi Konzervatívok többségi megválasztásával végződtek. Az új kormány június 2-án ül majd össze és nem kíván változtatni a korábbi tervezeten.

A G 8 tagjai között a világ legfejlettebb országai vannak. Kanada már hónapok óta kielégítően teljesített gazdaságilag mind a csoport tagjaihoz, mind a pénzügyi válságot követő nehézségekhez mérten. A tanulmány arra mutat rá, hogy a segély arányaiban igen szerény összegű Kanada fejlődéséhez képest és kétségbe vonja az állam  vezetőinek elkötelezettségét Afrika megsegítését illetően.

Kummer Lívia

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »