Baja van az egyszerűeknek a kisebbségi nyelvhasználati törvénnyel

Az Egyszerű Embereknek fenntartásaik vannak a Rudolf Chmel műhelyéből kikerült kisebbségi nyelvhasználati törvénnyel kapcsolatban – közölte Igor Matovič, a csoportosulás vezetője.

Az egyszerűek ennek ellenére első olvasatban támogatni fogják a jogszabályt, de ha a második olvasat során nem eszközölnek lényegi változásokat benne, akkor nem fogják tudni támogatni.

A kifogásaikat nem akarta konkretizálni. “Megegyeztünk Bugár úrral, hogy előbb tárgyalunk róla, és csak aztán tájékoztatjuk a sajtót” – mondta a sajtót tájékoztató képviselő.

A jogszabállyal a Kereszténydemokrata Mozgalomnak is baja van, ők a 20 százalékos határ csökkentésével nem értenek egyet.

Solymos László, a Híd frakcióvezetője bízik benne, hogy a jogszabály támogatásra lel a parlamentben. “Ez egy jó törvény, és senkit sem korlátoz” – mondta.

Kitekintő / Felvidek Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »