Elkészült a népszámlálási kampány honlapja

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a népszámlálás előtt felvilágosító kampányt hirdetett, amelyhez a kulturális, ifjúsági és szakmai szervezetek mellett csatlakozott a református egyház és politikai pártok – a Híd és az MKP – is.

A kampány célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet a népszámlálás fontosságára, és arra buzdítsa a Szlovákiában élő magyarokat és a többi nemzetiséget is, hogy vállalják nemzetiségüket és anyanyelvüket.

A kampány most egy újabb állomáshoz érkezett, elkészült az a honlap, amely áttekinthető, egyszerű és könnyed formában szolgáltatja a legfontosabb információkat a népszámlálással kapcsolatban. A honlapon kérdéseket lehet feltenni, illetve jelezni, ha valaki be akarna kapcsolódni a kampányba. Megtalálhatók itt a magyar nyelvű népszámlálási ívek, kitöltési útmutatók, valamint karikatúrák is színesítik az oldalt.

A népszámlálással kapcsolatos tudnivalók egyébként a Facebookon is élnek, és hamarosan szinte az összes helyi és regionális médiában is megjelenik a Kerekasztal felhívása, az elektronikus médiákban pedig az a kisfilm, amelyet külön erre a célra készíttetnek a szervezők.

Május elején minden dél-szlovákiai település háztartásába elkerül az tájékoztató füzet, amely az alapinformációkat tartalmazza majd a május 21-én esedékes népszámlálásról – tájékoztatott Tóth Károly, a Kerekasztal szóvivője.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »