Nagyon készül a távozásra a védelmi miniszter

Robert Gates amerikai védelmi miniszter az elmúlt hetekben több alkalommal, így a West Point katonai akadémián, a légierő akadémiáján, valamint a Kongresszus tagjai előtt tartott beszédében is igyekezett hangsúlyozni posztjáról történő közeli távozását. Obama elnök és az adminisztráció tisztviselői megpróbálták marasztalni legalább az elnöki terminus végéig, részben nemzetbiztonsági tapasztalatai miatt, részben pedig az általa elindított költségvetési megszorítások és intézményi változások biztosítása érdekében.

Gates még tavaly augusztusban a foreignpolicy.com internetes külpolitikai lapnak úgy nyilatkozott, hogy legkésőbb 2011 végéig távozik posztjáról, amelyet 2006 decembere óta tölt be. A miniszter egyike az adminisztráció republikánus tagjainak. Leszögezte, még 2012 előtt szeretné elhagyni a Pentagont, így Obamának nem szükséges épp a választások évében utódot keresnie és tevékenysége sem válik kampánytémává – számolt be a The Washington Post.

Perényi Krisztián

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »