Rasszizmussal vádolják Ficót

Igor Matovič, az Egyszerű Emberek vezetője ezúttal rasszizmussal vádolta meg Robert Ficót, a Smer elnökét – azért, mert az Ján Kvorka volt képviselő védelmére kelt, aki ellen egy roma fiú megverésével és fogva tartásával indult eljárás.

A jelenleg függetlenként ténykedő Igor Matovič szerint az egykori miniszterelnök a rasszista gyűlöletkeltést használja ki, mikor a roma sértett elleni támadást mentegeti. Ján Kvorka a vádak szerint kapcsolatba keveredett a fiú barátnőjével, a sértett ezért szétverte a kocsija ablaküvegét. A Smer volt parlamenti képviselője ezért bosszúból több társa segítségével megverte.

„Ha nyilvánosságra kerül, ki volt a sértett, a szlovák közvélemény lehet azt mondja majd, Kvorka úr helyesen cselekedett” – vélekedett Robert Fico. „Igen, az igaz, hogy a sértett egyszerű cigány volt. A volt kormányfő a segédje védelmében szánalmas módszerhez folyamodott, a rasszizmus húrjait pengette, amely egyébként is szégyenletesen elburjánzott a társadalmunkban” – áll Matovič állásfoglalásában.

„Fico azt üzente az embereknek, hogy nincsenek egyenlő jogaik a politikusokkal. Fico szerint nem lényeges az elkövetett tett, hanem az, hogy ki követi el, esetleg az, hogy az áldozat nem cigány-e” – állítja az Egyszerű Emberek vezetője.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »