Kormánypárti és ellenzéki tüntetők csaptak össze Jordániában

Hetedik alkalommal gyűltek össze a pénteki imát követően jordániai ellenzéki tüntetők. A körülbelül kétezer lelket számláló baloldaliakat, konzervatívokat, iszlamistákat összefogó ellenzékiek csoportja az Amman-i Huszein-mecset környékén gyülekezett, politikai és gazdasági reformokat követelve. II. Abdullah jordániai király február elején ugyan – engedve a tüntetéseknek – leváltotta kormányát, az ellenzékiek mégsem elégedettek. Egy választott miniszterelnököt követelnek, a király által kinevezett helyett.

A békés ellenzékiek egy 100-200 fős „Vérünket és lelkünket áldozzuk fel érted, Abdullah” jelszót skandáló kormánypárti tüntetőkkel találkoztak szembe a belvárosban. A kormánypártiak közül többen az Al-Jazeera hírügynökséget vádolták az arab világon végigseprő nyugtalanságért.

Egyelőre nem egyértelmű, ki a felelős a két csoport közötti összecsapásért. Egyes források szerint a kormánypárti csoport támadt rá az ellenzékiekre. Más források, valamint maga a jordániai kormány is – fémrudakkal, husángokkal és kövekkel felszerelkezett – ismeretlen huligánokat vádolják azzal, hogy magukat a két csoport közé vetve összecsapást robbantottak ki. Tahel Al Adwan, a média és kommunikációs ügyekért felelős miniszter ígéretet tett ezen ismeretlen férfiak és támogatóik kilétének feltárására – jelentette a Petra Jordán Hírügynökség.

A tüntetéseket figyelő rendőri erők a két csoportot szétválasztották. Eddig legkevesebb nyolc sérültről érkezett jelentés.

Németh Vera

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »