Nagyobb lehet a vártnál a költségvetési hiány

A kormány enyhén túllépheti a Brüsszel felé vállalt 3.8 százalékos (eredményszemléletű) hiánycélt, miután az önkormányzatok a tervezett 190 milliárd helyett 247.7 milliárd forintos rekord mértékű hiányt halmoztak fel 2010-ben.

A 2010-es költségvetésről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a központi költségvetés alrendszere (önkormányzatok nélküli) teljesítette a 870 milliárd forintos hiányelőirányzatot, amely az NGM tájékoztatása szerint a GDP 3.2 százalékának felel meg. A nyomás továbbra is nagy a kormányon és a piaci szereplők a március közepére ígért strukturális reformokra várnak, amelyektől a költségvetés fenntarthatóvá tételét remélik.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »