Újabb csapás Obama reformjára

Ahogy várható volt, alkotmányellenesnek minősítette az Obama-kormány által tavaly elfogadtatott egészségbiztosítási reformot hétfőn egy floridai szövetségi bíró. Roger Vinson igazat adott annak a keresetnek, amelyet 26 állam indított a törvény ellen. Az ítélet értelmében a törvény jogot sért azzal, hogy bírságot kilátásba helyezve előírja az állampolgárok számára, hogy kössenek egészségbiztosítást.

A republikánus Reagan elnök által 1983-ban kinevezett bíró indoklása szerint a Kongresszus túllépte a hatáskörét, amikor kötelezi a polgárokat a biztosítás megvásárlására. Egy másik szövetségi bíró a virginiai Richmondban tavaly decemberben már alkotmánysértőnek minősítette az új egészségbiztosítási rendszert. (Igaz, két másik szövetségi bíró úgy ítélkezett tavaly, hogy a törvény teljes mértékben alkotmányos.)

Obamának ugyanakkor még nem kell temetnie a legfőbb sikerének tartott reformot, mivel az ügyben a végső szót az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága fogja várhatóan kimondani. A törvény a jelen állás szerint 2014-ben lépne életbe.

Hettyey András

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »