Észak-kaukázusi a moszkvai öngyilkos merénylő

Egy húszéves észak-kaukázusi férfi volt a domogyedovói öngyilkos merénylő – jelentette be az illetékes nyomozó bizottságszombaton. A terrortámadás 35 ember életét követelte, és 120 sebesült került kórházba.

„Az öngyilkos-merénylő egy Észak-Kaukázusból származó húszéves férfi”- jelentették be. Nevét azonban nem kívánják napvilágra hozni, mivel jelenleg is folyik további tettestársainak a felkutatása.

Vlagyimir Markin, az orosz nyomozóbizottság szóvivője hangsúlyozta, hogy a robbantás nem véletlenül a reptér nemzetközi érkezési oldalán történt, a terrortámadás elsősorban külföldiek ellen irányult. A múlt év szilveszter éjjelén egy szállodai komplexumban törént terrorakció szervezőit is elfogták a napokban, akiknek a neve felmerült a domogyedovói merénylettel kapcsolatban is. Azonban a szóvivő kijelentette, hogy nekik nincs közük a mostani merénylethez.

Nagy felháborodást keltett az a lakosság körében, hogy a merénylő tulajdonképpen egyszerűen besétálhatott egy emberekkel tömve lévő nemzetközi repülőtérre, ahol nyilván valami nem volt (és nincs is) rendben a kötelező biztonsági ellenőrzéssel. Éppen ezért Medvegyev elnök utasítások sorát adta ki a tömegközlekedés biztonságát érintő kérdések kivizsgálására és javítására, csak úgy, ahogy ez a márciusi moszkvai metrórobantások után történt. A parancsban az áll, hogy 2011. március 31-éig be kell fejeződjön a leginkább veszélyeztetett tömegközlekedési objektumok speciális tecnikai berendezésekkel való felszerelése. Ezen kívül 2014-ig létre kell hozni a tömegközlekedés biztonságáért és a vészhelyzetek (terrortámadások) elkerülésért felelős komplex biztonsági rendszert.

Ugyan még jó néhány nappal ezelőtt Vlagyimir Putyin miniszterelnök kijelentette, hogy „az előzetes információk szerint a mostani merényletnek semmi köze Csecsenföldhöz”, Vlagyimir Zsirinovszkij az Oroszországi Liberális-Demokrata Párt vezetője nem így látja. Ennek már hangot adott néhány nappal a merénylet előtt is, január 20-án, amikor egy tévébeszélgetésen kijelentette: „Egy probléma van: Moszkva – Észak-Kaukázus”. Ugyan a pártvezér nem az egész régiót vádolja, „mindösszesen” annak három köztársaságát: Dagesztánt, Csecsenföldet és Ingusföldet. Csecsenföld elnöke, Ramzan Kadirov nem hagyta szó nélkül ezeket a kijelentéseket és nemzetiségi ellentétek szításával vádolta meg Zsirinovszkijt, akinek a terrortámadás most alátámaszthatta a szavait. Zsirinovszkij nem először és valószínűleg nem is utoljára támadta élesen az észak-kaukázusi régiót.

Az orosz polgárok jogosan érezhetik azt, hogy történt is valamilyen előrelépés, meg nem is. Az államfő hangos kijelentései ugyan jövőbeli reményeket adhatnak, de a felszínre kerülő nagy „fejetlenség” az oly sokezer embert befogadó reptéren és egyéb tömegközlekedési eszközön kicsit sem megnyugtató. A„kígyófészeknek” kikiáltott kaukázusi régiót pedig letörölni a térképről senki sem tudja, a kapcsolat békés mederbe terelése mindig a jövőre hárul.

Kiss Annamária

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »