Izrael miatt lép ki az UNESCO-ból az Egyesült Államok, Netanjahu követi

Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2018 végi határidővel kilép az UNESCO-ból, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből.

A döntés bejelentésekor a külügyminisztérium a szervezet állítólagos Izrael-ellenességére és az általa szükségesnek tartott reformok hiányára hivatkozott.

A külügyi közlemény szerint a  2018. december 31-től hatályos döntés meghozatala nem volt könnyű. Az amerikai álláspont szerint a szervezetnek alapvető reformokra van szüksége. Washington az állandó tagság helyett megfigyelői státuszt kíván majd fenntartani az ENSZ párizsi székhelyű szervezetében.

Az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzata 2011-ben beszüntette a tagsági díj fizetését, mert a szervezet teljes jogú tagként felvette soraiba a Palesztin Hatóságot. A pénzügyi hozzájárulás elmaradása miatt Washington 2013-ban elveszítette szavazati jogát.

Alapokmánya szerint az 1945-ben létrehozott és a 195 tagállammal és 10 társult állammal rendelkező szervezet a nevelés, a tudomány és a kultúra területén kívánja szolgálni a békét és a biztonságot a világban. Ennek érdekében világszerte különböző programokat támogat, például az írástudatlanság leküzdése vagy a nők egyenjogúságának előmozdítása terén elősegítésére.

Az UNESCO dönt  a világörökség helyszíneiről is, legutóbb júliusban a ciszjordániai Hebron városát nyilvánította a palesztin világörökség helyszínévé.

Mély sajnálatát fejezte ki csütörtökön Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója

Washington kilépése veszteség az ENSZ-családnak, veszteség a multilateralizmus számára – reagált a főigazgató az Egyesült Államok bejelentésére. „Egy olyan időszakban, amikor az erőszakos szélsőségek elleni küzdelem miatt újabb befektetésekre lenne szükség az oktatásba és a kultúrák közötti párbeszéd előmozdításába, nagyon sajnálatos, hogy az Egyesült Államok éppen abból az ENSZ-szervezetből lép ki, amely vezető szerepet játszik ezekben a kérdésekben – tette hozzé Irina Bokova.

A döntés bejelentésekor a washingtoni külügyminisztérium a párizsi székhelyű szervezet állítólagos Izrael-ellenességére hivatkozott. Bokova erre reagálva közleményében számba vette az UNESCO egy sor olyan intézkedését, amelyet az Egyesült Államokkal közösen hozott az antiszemitizmus ellen. Felidézte például, hogy az UNESCO – amerikai egyetemek együttműködésével is – közösen dolgozott az egyik legismertebb holokauszt-túlélővel, a 2015-ben elhunyt, lengyel származású Samuel Pisarral, aki a szervezet jószolgálati nagykövete és holokausztoktatásért felelős különmegbízottja volt.

Izrael megkezdte az előkészületeket arra, hogy az Egyesült Államokkal együtt kilépjen az UNESCO-ból – jelentette be az izraeli kormányfői hivatal csütörtökön.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő „bátor és erkölcsös” döntésnek nevezte Washington elhatározását, és közölte: utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse elő Izrael kilépését az UNESCO-ból.

Évek óta feszültséget keltenek az UNESCO ellentmondásos állásfoglalásai Jeruzsálemmel és Hebronnal kapcsolatban. Júliusban nagy port kavart, hogy az UNESCO Világörökségi Bizottsága palesztin kérésre „védett övezetté” nyilvánította az Izrael által megszállt Ciszjordániában lévő Hebron óvárosát mint „kivételes értékű” helyet. Az Egyesült Államok már akkor jelezte, hogy felülvizsgálja az ENSZ-szervezethez fűződő kapcsolatát, mert a Hebronnal kapcsolatos döntést a történelem megsértésének tartja.

Az UNESCO szervezetén belül jelenleg más diplomáciai feszültségek is forronganak: a szervezet hamarosan új főigazgatót választ, ami mindig erőteljesen átpolitizált döntés. A végrehajtó tanács 58 tagja épp csütörtök este nevezi meg azt a két végső jelöltet, aki közül majd az új vezetőt megválaszthatják.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP/AP

Friss hírek

Megugrott a brit autóexport

A brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján közzétett adatok szerint a márciusban gyártott járművek több mint 73 százalékát exportálták.

Read More »