Wilbur Ross lesz az új amerikai kereskedelmi miniszter

Wilbur Ross amerikai befektetési bankár kedd este bejelentette, hogy elfogadja Donald Trump felkérését a kereskedelmi miniszteri posztra.

Sajtóhírek közben arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok megválasztott republikánus elnöke valószínűleg Steven Mnuchint, a Goldman Sachs egyik volt igazgatóját, a választási kampányának pénzügyi vezetőjét jelöli majd pénzügyminiszternek – ez utóbbiról a bejelentés szerdára várható.

A 78 éves Wilbur Ross egy befektetési alap létrehozója és vezetője, az amerikai üzleti életben arról ismert, hogy nehézségekkel küzdő szektorok csődbe jutott vállalatait szanálta, elsősorban az acéliparban, a textiliparban és a szénbányászatban.

„Ha Amerika kereskedelmi partnerei továbbra is azon mesterkednek, hogy becsapjanak bennünket, akkor Trump elnökként minden rendelkezésre álló eszközt igénybe vesz majd, hogy megvédje az amerikai dolgozókat és az amerikai munkahelyeket” – írta Ross még szeptemberben, abban a gazdaságpolitikai programtervezetben, amelyet Peter Navarro közgazdásszal állított össze. Ross és Navarro Donald Trump gazdasági tanácsadója volt az elnökválasztási kampányban.

A pénzügyminiszteri tárca élére állítólag kiszemelt Steven Mnuchin 53 éves, csaknem két évtizeden keresztül a Goldman Sachs bankház munkatársa, majd egyik igazgatója volt.

„Okos és érti a piacok működését” – mondta róla a Politico című lapnak egy neve elhallgatását kérő volt munkatársa. Mnuchin most egy fedezeti alap elnök-vezérigazgatója, valamint hollywoodi filmproducer, az elmúlt hónapokban pedig Donald Trump kampányának pénzügyi vezetője volt. Gazdasági elemzők szerint a bankrendszer szabályozásának enyhítésére, lazítására lehet számítani az ő pénzügyminisztersége idején.

Forrás: MTI

Friss hírek

Családi luxuspihenés gyerekekkel: ahol a gyermeki kíváncsiság és az ötcsillagos nyugalom találkozik (x)

A családi pihenés valódi luxusa nem abban rejlik, hogy minden pillanat tökéletesen megtervezett. Sokkal inkább abban, amikor a család minden tagja megtalálja a saját örömét: a gyerekek a felfedezés szabadságát, a szülők a megérdemelt lelassulást, a közös pillanatok pedig azt a ritka minőséget, amelyre a hétköznapok sűrűségében olyan kevés tér jut.

Read More »