A Stellantis kiáll a csökkentett szén-dioxid kvőták mellett

A Stellantis ellenzi az Európai Unió minden olyan lépését, amely a jövőre hatályba lépő kibocsátási célértékek késleltetésére irányul, és ezzel potenciális összeütközésbe kerülhet a régió más autógyártóival.

„Szürreális lenne most megváltoztatni a szabályokat” – mondta Carlos Tavares vezérigazgató az AFP hírügynökségnek.

A Stellantis szóvivője megerősítette a megjegyzéseket, és egy vállalati nyilatkozatban támogatta a jelenlegi szabályozás megtartását. A nyilatkozatban a fogyasztók számára továbbra is állami támogatásokat szorgalmaznak az elektromos járművek vásárlásához.

„Mindenki régóta tudott a szabályokról, és volt ideje felkészülni, így most itt az ideje a versenynek” – mondta Tavares és elmondta azt is, hogy a Stellantis felkészült arra, hogy több elektromosjárművet gyártson és rendelkezik az értékesítésükhöz szükséges tervekkel is.

Fiat Concept City Car – a Mega-Panda. Kép forrása: media.stellantis.com

Az uniós szabályok a 2023-as átlagos 106,6 g/km-ről 2025-re a flotta teljes CO2-kibocsátását 95 gramm/km átlagos értékre csökkentik, de az ACEA, az európai autógyártók lobbicsoportja javaslatot fogalmazott meg, amelyben arra kéri az EU-t, hogy sürgősségi rendelettel halassza el két évvel az autógyártókra vonatkozó 2025-ös kibocsátási célértéket.

A dokumentumtervezetben szereplő és a Bloomberg által ismertetett becslések szerint a célérték teljesítése esetén az autógyártóknak vagy le kellene állítaniuk mintegy 2 millió  – nem elektromos – autó gyártását, vagy olyan bírságokat kellene kifizetniük, amelyek a személygépkocsik esetében elérhetik a 13 milliárd eurót, a kisteherautók esetében pedig a 3 milliárd eurót.

Forrás: Automotive News Europe

Hozzászólások ()

Friss hírek