Szerdán rajtol a párizsi olimpia

Az eddigi öt helyett már hét aranyat jósol Magyarországnak a párizsi olimpiára a statisztikai elemzésekkel foglalkozó Gracenote, amely novemberben még csak két első helyezést adott a piros-fehér-zöld színekben versenyzőknek.

A legutóbbi becslés alapján a francia fővárosban a magyarok 23 érmet gyűjtenek, a hét győzelem mellé hat második és tíz harmadik helyet szereznek, ezzel pedig a 11. helyen zárnak majd az éremtáblázaton. A novemberi két arany után a Gracenote februárban három végső győzelmet prognosztizált, áprilisban pedig ötöt.

A Gracenote az első három helyre változatlanul az Egyesült Államokat, Kínát és Nagy-Britanniát várja.

Az elemzés szerint az amerikaiak Párizsban 123 medált nyernek, ebből 37 lesz az arany. A második Kínának 36 elsőséget, összesen pedig 87 érmet jósol a statisztika, amely a harmadik briteknek 62 dobogós helyet és 14 aranyat ígér.

A házigazda franciák összességében a negyedik pozícióra számíthatnak 56 éremmel, benne 29 arannyal, s az első hatba még Ausztrália (48 medál, 13 arany) és Japán (46, 12) fér be.

A párizsi olimpia a hivatalos megnyitó előtt két nappal, már szerdán elkezdődik a versenyekkel.

https://www.instagram.com/p/C9t8g0JuIuG/

Forrás: MTI / Instagram

Hozzászólások ()

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »