Érvek, hogy barnarizs-fehérjét fogyassz (x)

Ha nem tudsz választani a fehérjekoncentrátumok között, netán sporttal foglalkozol, de vegánként vagy laktózérzékenyként nincs könnyű dolgod az étrend-kiegészítők piacán, van rá megoldás.

 

A Naturize növényi fehérjéi sportolóknak, edzőknek, az egészséges életmód elkötelezett híveinek nyújtják azt a segítséget, amit megérdemelnek – ezek pedig nemcsak segítik a szervezetet, de még finomak is. Ráadásul remek ár-érték arányuk van, célszerű akár csomagban is megrendelni ezeket a termékeket.

Miért fogyasszunk növényi fehérjét táplálékkiegészítőként?

Az egészség megőrzését szem előtt tartók között sokszor halljuk, hogy étrend-kiegészítők formájában extra fehérjét visznek be a szervezetükbe. Ezt azért teszik, mert az embernek az alapvető táplálékok mellett sokszor szüksége van plusz vitaminokra, ásványi anyagokra és így fehérjére is.

Elsősorban persze azok fogyasztják ezeket, akik szeretnének izmosabbak, szálkásabbak, fittebbek lenni. Azonban nem mindegy, hogy a fehérje állati vagy növényi forrásból származik-e – és nemcsak a vegán, vegetáriánus étrendet folytatóknak fontos ez. 

Sok kutatás szerint az állati forrásból származó fehérjék allergiás reakciót okozhatnak sok embernél, és egyáltalán nem igaz, hogy csak ezek tekinthetőek teljes értékűeknek. Az utóbbi húsz évben bebizonyosodott, hogy a növényi fehérjék is tökéletesen megfelelnek a célnak. Sőt, a legújabb tanulmányok, laboratóriumi vizsgálatok a barnarizs-fehérjét hozzák ki győztesként, mivel aminosav profilja és izomépítő képessége legalább olyan jó, mint az oly népszerű tejsavó izolátumé. Lássuk, mi is ez a készítmény!

Amit a barnarizs-fehérjéről tudni érdemes

A barnarizs-fehérje laboratóriumi vizsgálatai még a kétkedőket is képesek meggyőzni annak hasznosságáról. Kiderült ugyanis, hogy:

  • Teljes értékű növényi fehérje, mely mind a kilenc esszenciális aminosavat tartalmazza.
  • A vizsgált tizenhárom aminosav esetében mindnél magasabb értékeket mutatott, összehasonlítva a legnépszerűbb fehérjekoncentrátummal, a tejsavó izolátummal.
  • Összehasonlítva más fehérjeporokkal, a Naturize valóban tartalmazza azt a fehérjemennyiséget, amit a gyártó ígér a csomagolásán.
  • Ha jó gyártótól szerezzük be, akkor csak természetes aminosavak találhatóak meg benne, nincs szintetikusan előállított BCAA vagy glutamin, ami a sportolók számára különösen fontos.

Ezek mellett könnyen emészthető, kíméli a vesét, az ízületeket, a bélrendszert, ráadásul hipoallergén, így fogyaszthatják laktózérzékenyek, tejérzékenységgel élők és vegánok is.

Alacsony a zsírtartalma, így ideális választás azoknak, akik szeretnének fogyni, vagy alacsony a zsírszükségletük. Nincs benne koleszterin, de gazdag ásványi anyagokban, van benne vas, cink, kálium, magnézium is.

A barnarizs-fehérje felhasználása

A barnarizs-fehérjét turmixokhoz, smoothie-khoz, müzlikhez is adhatjuk, de akár joghurtba, süteményekbe is keverhetjük.

Fizetett tartalom (x)

Hozzászólások ()

Friss hírek