Dobták az olcsó Tesla ötletét

A Reuters információi üzenetek szerint a Tesla lemondott a régóta ígért olcsó „népautó” megvalósításáról, mivel a kínai gyártók túl nagy konkurenciát jelentenek. 

A döntés a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk által gyakran elsődleges küldetésként jellemzett, régóta fennálló céltól való elszakadást jelenti, mely szerint megfizethető elektromos autókat gyártanak majd a tömegek számára.

A vállalat első „mesterterve” 2006-ban még úgy szólt, hogy először luxusmodelleket kell gyártani, majd a nyereséget egy „olcsó családi autó” finanszírozására kell fordítani. A terv az évek során részben meg is valósultm ugyanis a Tesla fokozatosan megjelent a luxusautók alatti szegmensekben is, a Model 3 szedán például 39.000 dolláros alapárával az elektromos autók között már nem számít drágának.

Ugyanakkor Elon Musk még idén januárban is azt mondta a befektetőknek, hogy a Tesla 2025 második felében kezdi meg a valóban olcsó, 25.000 dolláros indulóárral tervezett Model 2 gyártását texasi üzemében.

A Model 2 tervének „kukába dobására” vélhetően azért került sor, mert az elmúlt években a kínai gyártók erőteljesen felzárkóztak az elektromos autók piacán és globálisan is éles árversenyt generáltak.

Tesla Model S – kép forrása: Tesla.com

Ráadásul míg a Tesla éveket ölt a rendkívül látványos, de inkább kísérleti járműnek tekinthető Cybertruck elektromos pickup fejlesztésébe, addig a kínai gyártók a megfizethető elektromos autókra koncentráltak, piaci részesedést szereztek, megfelelő méretgazdaságosságot értek el, és így már olyan kedvező árakat tudnak kínálni a fogyasztóknak, amelyeket a nyugati autógyártók csak nehezen – sokszor veszteségek árán – tudnak elérni.

Forrás: Automotive News Europe

Hozzászólások ()

Friss hírek