Áprilisban indul a 0%-os vállalkozói hitelprogram

A GINOP Plusz program I. prioritásán keresztül a kormány a következő időszakban összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére. Ebből 130 milliárd forintnyi forrás már a második negyedévtől kezdődően elérhetővé válhat, amely 0 százalékos célzott hitelekkel segíti a kkv szektor versenyképességének megerősítését – jelentette be hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az infláció sikeres visszaszorítást követően 2024-ben a kormány fő célja, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és dinamikus, 4 százalék körüli GDP bővülést érjen el. Ennek érdekében tovább kell fejleszteni a vállalkozásokat, új beruházásokra, a hatékonyság és a termelékenység érdemi növelésére van szükség. Ennek elérését fogja támogatni a GINOP Plusz program I. prioritása is, amelyen keresztül a kormány elsősorban olcsó és célzott hitelekkel összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére.

Kiemelték: a Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy ezek a források mielőbb a gazdaságba kerüljenek. Ezért a kormány a második negyedévtől kezdődően a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára a 450 milliárd forintos keretből 130 milliárd forintnyi könnyen elérhető, kedvező hitelprogramot indít.

A KKV Technológia Plusz Hitelprogram célja a kkv-k olyan beruházásainak a támogatása, amelyek esetében a vállalkozások rövid- és középtávon bevételt termelő, megtérülő technológiákba fektetnek be, azonban a tőke- és hitelpiaci feltételek jelenleg akadályozzák a finanszírozást.

Közölték: a hitel Budapest kivételével az ország egész területén felhasználható. Az igényelhető hitelösszeg nagysága 10 millió és 100 millió forint között lesz, amelyet a kormány 0 százalékos kamat mellett biztosít.

Mint részletezték, a hitel felhasználható új eszközök beszerzésére, így gépek, informatikai eszközök vagy megújuló energiaforrást hasznosító, azaz a zöld energiát támogató technológiák megvásárlására, valamint a projekttel összefüggő immateriális javak beszerzésére. Emellett igénybe vehetők képzési és tanácsadási szolgáltatások is.

A KKV Technológia Plusz Hitelprogram részletes termékleírása márciusban kerülhet kihirdetésre, a hitelkérelmeket, pályázatokat várhatóan áprilistól lehet majd benyújtani az országszerte megtalálható MFB pontokon – fűzte hozzá az NGM.

A második negyedévben induló KKV Technológia Plusz Hitelprogramon túlmutatóan a vállalkozások fejlesztését a harmadik és negyedik negyedévében induló, további hitelprogramok fogják segíteni, amelyről a Nemzetgazdasági Minisztérium kellő időben fogja tájékoztatni a vállalkozásokat – ígérte az NGM.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »