A brit védelmi miniszterrel tárgyalt Zelenszkij Kijevben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadta csütörtökön Kijevben Grant Shapps nemrég kinevezett brit védelmi minisztert, tárgyalásuk középpontjában Ukrajna légvédelmének megerősítése állt, ami különösen fontos a tél beállta előtt – közölte az ukrán elnöki iroda hivatalos honlapján.

A közlemény szerint az elnök köszönetet mondott Nagy-Britanniának háború dúlta hazája határozott támogatásáért, különös tekintettel a kapott nagy hatótávolságú rakétákra, amelyek növelték az ukrán hadsereg védelmi képességeit.

A hivatal emlékeztetett arra, hogy a vilniusi NATO-csúcstalálkozón a világ legfejlettebb iparosodott demokráciáit összefogó G7-országcsoport közös nyilatkozatot fogadott el Ukrajna támogatásáról, és ebből kifolyólag megkezdődtek a tárgyalások Nagy-Britanniával kétoldalú megállapodások megkötéséről.

Grant Shapps szeptember óta vezeti a brit védelmi minisztériumot a posztjáról lemondott Ben Wallace helyett. Az Ukrajnát támogató országok úgynevezett Ramstein formátumú, szeptemberi találkozója után Shapps bejelentette, hogy London átad több tízezer tüzérségi lövedéket Ukrajnának, nemrég pedig azt, hogy Nagy-Britannia további 30 ezer ukrán katona kiképzését tervezi.

Csütörtökön az ukrán fővárosba érkezett Sebastien Lecornu francia védelmi miniszter is, illetve Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is váratlan látogatást tett Kijevben, akivel Zelenszkij ukrán elnök szintén Ukrajna légvédelmének a tél beállta előtti megerősítéséről tárgyalt.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek