Pokoli tűzvész tombol Görögországban

A tűzoltók 82 tűz megfékezésével küzdenek Görögország-szerte, amelyek közül 64 vasárnap, a nyár eddigi legmelegebb napján keletkezett. A helyzet Rodoszon a legrosszabb.

A legutóbbi evakuálásokat éppen ezért az üdülőszigeten rendelték el; innen 19 000 embert – főként turistákat – szállítottak el a hétvégén buszokkal és csónakokkal a tűz útjából, amely mostanra több tengerparti területet is elért. Ez volt az ország legnagyobb evakuálási akciója az elmúlt években.

„Háborúban állunk, teljes mértékben a tüzekre koncentrálunk” – mondta Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök egy parlamenti vita során. „Az elkövetkező napokban és hetekben folyamatos készültségben kell maradnunk”.

„Az éghajlati válság már itt van, a Földközi-tenger térségében mindenütt egyre nagyobb katasztrófákkal fog jelentkezni” – fűzte hozzá a kormányfő.

https://www.instagram.com/p/CvFkDKmIr6j/

Az éjszaka folyamán evakuálást rendeltek el Korfu szigetén is, ahol több mint 2000 embert szállítottak biztonságba szárazföldön és vízen, valamint Evia szigetén és a déli Peloponnészosz hegyvidékén.

Az Európai Unióból és máshonnan folyamatosan érkezik a segítség; a szomszédos Törökországból például tűzoltó repülőgépek csatlakoztak a rodoszi tűzoltáshoz – az erőfeszítések azonban mindeddig nem jártak sikerrel.

Forrás: Euronews / Guardian / Instagram

Hozzászólások ()

Friss hírek