Az ukrán mezőgazdaságot is amerikai pénzből fejlesztik

Az Egyesült Államok további 250 millió dollár (mintegy 85 milliárd forint) támogatást ad Ukrajna számára mezőgazdasága működőképességének fenntartására – jelentette be az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség (USAID) igazgatója.

Samatha Power ukrajnai látogatása során közölte, hogy az összeget a kritikusan fontos mezőgazdasági infrastruktúra bővítésére szánják; többek között öntözési rendszerekre, gabonatárolók építésére, átrakóhelyek és határ-, valamint kikötői létesítményekre.

A szervezet közleménye szerint az ukrajnai mezőgazdaság ellenállóképességének fenntartására indított kezdeményezés (Agriculture Resilience Initiative-Ukraine – AGRI-Ukraine) keretében jut el az anyagi segítség, ami az új összeggel 350 millió dollárra emelkedik.

Az ukrajnai mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kritikus fontosságúak a világ élelmiszer-ellátásában, és kulcsszerepet játszanak Ukrajna gazdasági helyreállításában – olvasható az USAID bejelentésében.

Samantha Power az odesszai kikötőben kedden tett látogatásán egyúttal elítélte Oroszország hétfői döntését, amellyel felfüggesztette részvételét a Fekete-tengeri Gabona Kezdeményezésben, ami az ENSZ és Törökország közvetítésével lehetővé tette ukrán gabona exportját az elmúlt 11 hónapban.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek