Az Egyesült Államok válaszlépéseket hozott az Új START néven ismert fegyverzetkorlátozási egyezmény orosz megsértése miatt – közölte csütörtökön az amerikai külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési irodája (Bureau of Arms Control, Verification and Compliance).
A dokumentum szerint az Egyesült Államok elkötelezett a szerződés teljes és kölcsönös betartása mellett, ennek szellemében hozott intézkedéseket. Az amerikai álláspont szerint a szerződésben való részvétel felfüggesztése – amit Oroszország februárban törvénybe foglalt – jogilag érvénytelen, az orosz eljárás pedig a megállapodás megsértését jelenti.
Az amerikai kormányzati szervezet szerint az amerikai válaszintézkedések megfelelnek a nemzetközi jognak, arányosak, visszafordíthatók, valamint összhangban vannak minden más jogi kötelezettséggel, és azt célozzák, hogy „visszatereljenek egy államot a nemzetközi kötelezettségeinek teljesítéséhez”.
A bejelentett amerikai intézkedések közé tartozik, hogy június 1-től:
- leállítják az orosz fél tájékoztatását az egyezmény által érintett fegyverzetről;
- a továbbiakban nem ösztönzik az Új START hatálya alá tartozó fegyverzetellenőrzéseket az Egyesült Államok területén;
- visszavonják a szerződés hatálya alatt dolgozó orosz fegyverzetellenőrök vízumát;
- valamint az Egyesült Államok a továbbiakban nem bocsát az orosz fél rendelkezésére telemetrikus adatokat interkontinentális ballisztikus rakéták és tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták kilövéséről.
Vlagyimir Putyin orosz elnök február végén írta alá az orosz részvétel felfüggesztéséről szóló törvényt, de már tavaly augusztusban arról tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy ideiglenesen kivonja létesítményeit az szerződés szerinti ellenőrzések alól.
- A szerződésről röviden
Forrás: MTI