Csehország szintén a GDP 2%-ára emeli védelmi kiadásait

Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után szerdán a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges. Petr Pavel már jelezte, hogy haladéktalanul aláírja a jogszabályt.

Csehország az 1999-es NATO-csatlakozásakor vállalta, hogy a védelemre költi az éves GDP legalább két százalékát, de ezt eddig nem teljesítette – mondta a szenátoroknak Jana Cernochová védelmi miniszter. Beszédében elismerte, hogy a jogszabály elfogadását Oroszország ukrajnai háborúja segítette elő.

A törvény a várakozások szerint júliusban életbe lép, így már a jövő évi költségvetésre is vonatkozni fog. Az eddig ismert elképzelések szerint a jövő évi költségvetésben 130 milliárd koronát tenne ki a védelmi tárca cikkelye, az új jogszabály alapján azonban ez 151,5 milliárd koronára emelkedik – hangzott el a parlamenti felsőházban.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a sajtóban megjelent értesülések szerint a szövetség júliusi vilniusi csúcstalálkozóján javasolni fogja, hogy a tagállamok kétszázalékos védelmi kiadásai ne a felső határt, hanem csak az alsó határt, a minimumot jelentsék.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek