Demográfiai tragédia készül Oroszországban

Demográfiai tragédia van kibontakozóban Oroszországban: a várható élettartam és a születési ráta egyaránt zuhanórepülést mutat. A problémák korábban is jelen voltak, a háború csak súlyosbította a helyzetet.

A Covid-járvány, az Ukrajna elleni háború és az elvándorlás egyaránt csökkentette a népességet, és a nők száma már 10 millióval meghaladja a férfiakét. A halálozások és a születések számának különbsége már 2021-ben meghaladta az egymilliót, és ekkor még nem kellett számolni a háború hatásaival.

Nyugati becslések szerint az elmúlt évben 175-200 ezer orosz katona halt meg vagy sebesült meg a háborúban – Oroszország saját adatai persze ennél alacsonyabbak. A besorozástól félve is sokan elhagyták az országot, a külföldre menekültek száma valahol 500 ezer és 1 millió között lehet, többnyire fiatal, képzett emberek.

Az ukrajnai háború érezhetően tovább súlyosbította a konfliktust jóval megelőző demográfiai válságot, és egyre nagyobb terhet ró a zsugorodó lakosságra. Az ország népessége 1994-ben érte el a csúcsot, 149 millió fővel. Azóta ez a szám cikcakkban, lassan csökkent. 2021-ben 145 millió volt, mely adat nem tartalmazza a Krím-félsziget 2,4 millió lakosát, amelyet Oroszország 2014-ben kebelezett be, és épített be a nemzeti adatokba). A Krím-félsziget elcsatolását azonban nemzetközileg nem ismerték el, így hivatalosan továbbra is Ukrajna része, ahogy a tavaly indult háborúban megszerzett, és orosznak kikiáltott régiók is.

https://www.instagram.com/p/CpdBSX_M9EM/

A népesség zsugorodása az ENSZ becslése szerint most fog igazán begyorsulni. Ha a jelenlegi trendek fennmaradnak, 50 év múlva már csak  120 millió lakosa lesz Oroszországnak. A számok már békeidőben is borúsak voltak, az állami statisztikai hivatal adatai szerint a 2020-2021-es időszakot tekintve a halálozások száma 1,7 millióval haladta meg a születésekét. 2022 áprilisában pedig már csak annyi gyermek született, mint legutóbb a 18. században.

Mindez még a háború előtt kezdődött, és Oroszország járványkezelését tükrözi. A betegség következtében elhunytak hivatalos száma 388.091 volt, ami viszonylag kevésnek számít, de az Economist becslése szerint 2020-23-ban a teljes többlethalálozás inkább 1,2 – 1,6 millió között lesz. Ez alapján pedig India után Oroszországban lehetett a világon a legtöbb Covid miatti haláleset, és egyben a legmagasabb halálozási arány, 850-1100 halálozással 100 ezer főre vetítve.

Ha a háborús veszteségekhez és a mozgósítás elől való meneküléshez hozzáadjuk a pandémiás halálozást is, akkor Oroszország a 2020-23 közötti időszakban mintegy 1,9-2,8 millió embert veszít a szokásos demográfiai lemorzsolódáson felül. Az orosz férfiak várható élettartama közel öt évvel 64,2-re csökkent a korábbi szintről – és ez szintén a háború kitörése előtti adat, tehát nem kalkulál azzal, hogy sajnos nem mindenki tér haza a csatatérről.

Szintén árulkodó adat, hogy a kommunikációs minisztérium adatai szerint az IT-szektorban dolgozók 10%-a elhagyta az országot 2022-ben, sokan közülük fiatal férfiak. Az elvándorlás és a háború még jobban felborította a nemek egyensúlyát, amely már 2021-ben sem volt fényes: ekkor a felnőtt lakosságot tekintve 121 nő jutott 100 férfi lakosra – ez a különbség pedig azóta vélhetően tovább nőtt.

A demográfiai problémák persze nem csökkentik Putyin elnök hódítási vágyait, de Oroszországot kisebb, rosszabbul képzett és szegényebb országgá teszik, ahonnan a fiatalok elmenekülnek, és ahol a férfiak a 60-as éveikben halnak meg. Az invázió egy emberi katasztrófa, és nem csak az ukránok számára.

Forrás: The Economist

A teljes cikk angol nyelven itt olvasható.

Hozzászólások ()

Friss hírek

Védelmi ipari program indulhat jövőre az unióban

Kihívást jelent az EU azon ígéretének teljesítése, mely szerint tavaszig leszállít egymillió 155 milliméteres lőszert Ukrajnának, a vállalás teljesítése "valamivel több időt vesz igénybe" - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az Európai Védelmi Ügynökség éves konferenciáján.

Read More »