Tízmilliárdos üzlet lehet a Google és a Mercedes együttműködése

A Mercedes-Benz mindig kereste az olyan új lehetőségeket, melyekkel elégedetté tehette vásárlóit. A német autógyártó ezúttal a Google anyavállalatával, az Alphabettel fogott össze, de abból ítélve, hogy a Mercedes az együttműködésből az évtized végére 10 milliárd eurós többletbevételre számít, nem csak a Google térkép használatáról lesz szó.

A Mercedes-Benz és a Google partnersége keretében a sofőrök menet közben hozzáférhetnek majd a Google Mapshez, a Google Cloudhoz, a  YouTube-hoz és a vezetői navigációhoz, valamint az autótulajdonosok kihasználhatják majd az integrált rendszer olyan funkcióit is, mint az automatikus sebességbeállítás éles kanyarok vagy körforgalmak előtt.

A szakértők máris méltatják a Mercedes-Benz és a Google együttműködését, mivel sikerült megoldást találniuk az ügyfelek óhajaira úgy, hogy közben nem adják át a teljes irányítást.

Forrás: Mercedes-Benz Group

„Stratégiai partnerségünkkel izgatottan várjuk, hogy egyedülálló szolgáltatásokat hozzunk létre, és új szintre emeljük a kényelmet ügyfeleink számára. A szolgáltatás mélyen integrálódik majd a Mercedes-Benz jellegzetes felhasználói felületébe, és teljes mértékben kapcsolódik a jármű releváns funkcióihoz, mint például a töltöttségi állapot” – mondta Ola Källenius, a Mercedes-Benz vezérigazgatója.

Sundar Pichai, az Alphabet vezérigazgatója ehhez még hozzátette:

„Amellett, hogy lehetővé tesszük a Mercedes-Benz számára egy testreszabott navigációs felület kialakítását, mesterséges intelligencia- és adatkezelési képességeinkkel felgyorsítjuk fenntarthatósági törekvéseiket, előmozdítjuk az autonóm vezetést, és jobb ügyfélélményt biztosítunk.”

A Mercedes-Benz operációs rendszerét az elmúlt években fejlesztették. A német márka a Linux-alapú rendszert úgy építette fel, hogy támogassa a harmadik féltől származó alkalmazásokat és szolgáltatásokat, amelyek javíthatják a vezetési élményt. A rendszer várhatóan 2024-re kerül gyártásba, és a Mercedes-Benz következő generációs járműveiben lesz elérhető.

Szoftverben a jövő

A Mercedes a jelenlegi tervek szerint 2025-re a kutatás-fejlesztési költségvetésének 25 százalékát szoftverekre fordítja. A vállalat már tavaly is több mint 1 milliárd eurós bevételt ért el szoftveralapú ajánlatokból, például navigációs és élő forgalmi szolgáltatásokból, ezt az összeget azonban az évtized végére megtízszereznék, azaz 2030-ra már 10 milliárd euró körül lehet a szoftveres szolgáltatásokból származó árbevétel.

Forrás: Industry Leaders Magazine / Mercedes-Benz Group

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »