Andalúziába viszik a Latin Grammy-t

A spanyolországi Andalúziában rendezik meg az idei Latin Grammy díjátadó gáláját, amelyet az esemény több mint húszéves történetében először tartanak meg az Egyesült Államokon kívül – jelentette be Juan Manuel Moreno andalúz elnök szerdán Sevillában, miután az erről szóló megállapodást aláírták a szervezőkkel.

„Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez történelmi esemény Andalúzia és a kultúra számára” – fogalmazott a spanyol tartomány vezetője.
Mint mondta, a latin zene legnagyobb gálájának idei pontos dátumáról még nem döntöttek, ahogy az ünnepségnek otthont adó városról sem.
Manuel Abud, a Latin Grammyt szervező könnyűzenei akadémia ügyvezető igazgatója „a kultúrák közötti hidak építésének” szándékával indokolta, hogy Spanyolországot választották az idei helyszínnek. Utalt arra, hogy az esemény jövőre valószínűleg visszatér az Egyesült Államokba.

Az andalúz kormány három évre szóló, 18 millió eurós, úgynevezett szponzorációs megállapodást kötött az akadémiával, amelyben 15 esemény rendezési jogát kapták meg. Az idei díjkiosztó ünnepség hetén kilenc kísérőrendezvényt tartanak, a következő két évben pedig két-két nagyszabású koncertet egyebek mellett.

A dél-spanyolországi régió vezetése mintegy 500 millió eurós bevételt remél az együttműködéstől, 300 millió eurót még ebben az évben, mivel a Latin Grammyt világszerte óriási érdeklődés övezi. A gála idejére 12 ezer zeneipari szakemberre és több tízezer turistára számítanak.

A bejelentést követően azonnal beindult a kampányolás a korábban Los Angelesben, Miamiban, New Yorkban és Las Vegasban tartott ceremóniáért. Antonio Munoz, sevillai polgármester Twitter-oldalán azzal korteskedett városa mellett, hogy 2019-ben otthont adtak az MTV Europe Music Awards (MTV EMA) díjátadójának, az elmúlt két évben pedig itt osztották ki a spanyol filmakadémia kitüntetéseit, így Sevilla már bizonyította, hogy felkészült a nagy nemzetközi események fogadására.

Gyorsan sikerrel is járt, pár órával később bejelentették, hogy a november 18-i hétvégén, Sevillában rendezik meg az eseményt, melyen többek között fellép majd Rosalía, Bad Bunny, Sebastián Yatra, Karol G és Camilo.

Forrás: MTI / Diario de Sevilla

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »