Dánia a nők számára is kötelezővé tenné a sorkatonai szolgálatot

A legfrissebb tervek szerint Dániában a nők számára is előírnák a kötelező sorkatonai szolgálatot, mivel az északi ország jelentősen növelni kívánja fegyveres erőinek létszámát.

A lépés segíthet Dániának teljesíteni a NATO-tagságból eredő követelményeket, de a hadsereg számára is „előnyös” lenne, ha több nőt alkalmaznának – mondta Jakob Ellemann-Jensen, az ország védelmi minisztere és miniszterelnök-helyettese a TV2 televíziónak adott interjújában.

Jelenleg a nők önkéntes alapon csatlakozhatnak a katonasághoz, míg a férfiak kötelesek szolgálatot teljesíteni, amennyiben az alkalmazott sorsolásos rendszerben behívják őket. Az új intézkedést több női szervezet is támogatja, főként, mivel Dánia – Európa többi részéhez hasonlóan – egyre nagyobb katonai támogatást nyújt Ukrajnának.

Mindössze tíz olyan ország van, ahol a férfiakat és a nőket egyaránt besorozzák, közülük Svédország és Norvégia – utóbbi az első NATO-tag, amely a nemek közötti egyenlőség jegyében bevezette a nők kötelező katonai szolgálatát – mindkét nemet azonos feltételekkel hívja be.

Az olyan országok, mint Izrael, Mianmar, Eritrea, Líbia, Malajzia, Észak-Korea, Peru és Tunézia szintén soroz be nőket a fegyveres erők soraiba, de a hozzáállás – például a szolgálati idő hossza és a mentességek tekintetében – eltér a férfiakkal szemben támasztott elvárásoktól. Más országokban – például Finnországban, Törökországban, Litvániában, Szingapúrban és Dél-Koreában – továbbra is olyan rendszert alkalmaznak, amely csak a férfiaktól követeli meg a katonai szolgálatot, viszont a nők önkéntesen csatlakozhatnak.

Dánia védelmi minisztere akkor jelentette be a tervet, amikor hivatala közzétette a NATO által kétévente készített jelentés következtetéseit, amely bírálta az országot amiatt, hogy nem fektet eleget a hadseregébe, főleg szárazföldön és tengeren. A minisztérium a „jelenlegi biztonságpolitikai helyzetre és Oroszország agressziójára” hivatkozva elállt a teljes dokumentum közzétételétől.

A jelentést egyébként még azelőtt készítették, hogy Dánia a múlt hónapban bejelentette: 4,5 milliárd koronával (660 millió dollárral) akarja növelni védelmi kiadásait, hogy az 2030-ban – azaz három évvel korábban, mint tervezték – elérje a bruttó hazai termék 2 százalékát.

Dánia a múlt héten úgy döntött, hogy Ukrajnának adja új, francia gyártmányú nehéz tüzérségi rendszerét; összesen 19 darab Caesar osztályú önjáró löveget. A döntés vitás kérdéssé vált az északi országban, mivel attól tartottak, hogy ezáltal Dánia saját védelme sebezhetővé válhat. Ellemann-Jensen elmondása szerint országa egyelőre nem tervezi, hogy Leopard harckocsikat adományoz Ukrajnának.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »