Előzetesben marad Eva Kaili

Az illetékes belga ügyészség meghosszabbította az Európai Parlamente érintő korrupciós ügy egyik gyanúsítottja, Eva Kaili volt görög szocialista képviselő, a testület leváltott alelnökének fogvatartását – írta csütörtökön a Le Soir belga napilap.

A lap szerint a szövetségi ügyészség elutasította Eva Kaili ügyvédeinek kérését, miszerint a volt képviselőt lássák el elektromos nyomkövetővel, majd engedjék szabadon.

„A szövetségi ügyészség úgy véli, hogy fennáll a szökés, a harmadik féllel való összejátszás és a bizonyítékok megsemmisítésének kockázata” – nyilatkozta a sajtónak Kaili egyik ügyvédje, André Riszopulosz. A döntés értelmében Kailinak még legalább egy hónapot vizsgálati fogságban kell töltenie. Jogi képviselőinek 24 órájuk van, hogy fellebbezzenek a döntés ellen.

A volt képviselőt, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. Lakásában nagy mennyiségű készpénzt találtak a hatóságok. Csütörtökön ügyvédei közölték, hogy Kaili továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat, s azzal vádolták a belga igazságszolgáltatást, hogy Kailit „nehéz körülmények” között tartják fogva: a múlt héten több mint 16 órát kellett magánzárkában töltenie, 23 hónapos gyermekét pedig eddigi hathetes fogvatartása alatt csupán kétszer láthatta.

Kaili élettársát, Francesco Giorgit ugyancsak decemberben vették őrizetbe. Az olasz férfi, aki korábban egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott, őrizetbe vétele után nem sokkal vallomásában beismerte: tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »