Erdogan makacssága miatt továbbra is rekordon a török infláció

Törökországban szeptemberben is 24 éves csúcsra, több mint 83%-ra emelkedett az infláció – jelentette hétfőn az ország hivatalos statisztikai szerve.

A fogyasztói árak havi szinten 3,08%-kal, éves szinten pedig 83,45%-kal nőttek. A hazai termelői árindex az előző hónaphoz képest 4,78%-kal, éves szinten pedig 151,5%-kal emelkedett.

A 84 millió lakosú országban az elmúlt két évben szabadult el nagyon az infláció, különösen azért, mert Recep Tayyip Erdogan török elnök ragaszkodik ahhoz, hogy kamatemelés helyett továbbra is csökkentse a kamatokat – eltérve ezzel az infláció megfékezésének hagyományos módjától.

Csak az elmúlt két hónapban a török központi bank – amelyet Erdogan vasmarokkal irányít – 200 bázisponttal 12%-ra csökkentette a kamatot, sokkolva ezzel a piacokat. A török líra jelenleg rekordalacsony szinten, 18,56 dolláron forog, és idén nagyjából 28%-ot veszített értékéből az amerikai fizetőeszközzel szemben.

A török tisztviselők szerint intézkedéseik az elkövetkező hónapokban csökkenteni fogják az inflációt, de sok közgazdász nem ért egyet ezzel, és arra számít, hogy a fogyasztói árak emelkedni fognak, a líra értéke pedig tovább fog esni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNBC

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »