Energiaválság: Szlovénia további támogatást nyújt a vállalkozásoknak

Az energiaválság miatt a szlovén kormány megduplázza a vállalkozásoknak nyújtott támogatásokat, hogy azok ellensúlyozni tudják a megugró rezsikiadásokat – közölte csütörtökön a kormány ülését követően Dejan Zidan, a gazdasági minisztérium államtitkára.

Az államtitkár kiemelte: 40 millió euróról, 86 millió euróra emelik a támogatások összegét, így a vállalatok energiaköltségeik 50 százalékát fedezhetik belőle a korábban meghatározott 30 százalék helyett.

Döntöttek arról is, hogy a támogatási programba bevonják a mezőgazdasági és halászati ágazatot, valamint azokat az intézményeket és egyesületeket, amelyek gazdasági tevékenységet folytatnak – mondta Zidan, hozzátéve, hogy ugyanakkor a teljes pénzügyi szektort kizárták a kedvezményezettek köréből.

A kormány 6 millió euróval feltőkésíti a Szlovén Vállalkozási Alapot is, hogy kölcsönöket biztosítson a likviditási nehézségekkel küzdő szlovén vállalatoknak, amennyiben arra szükség mutatkozik.

A parlament augusztus végén fogadta el azt a jogszabályt, amely gyorssegélyt biztosít a magas gáz- és áramár által sújtotta vállalkozásoknak, egy másikkal együtt, amely 41 millió euró értékben a veszélyeztetett csoportoknak nyújt támogatást. Előbbi módosítására adott most be javaslatot a ljubljanai kormány.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »