Népszavazáson dönthetnek a kormány sorsáról a szlovákok

Zuzana Caputová szlovák államfő kiírja azt a népszavazást, amelynek kezdeményezői mintegy 400 ezer aláírást gyűjtöttek össze az Eduard Heger vezette kormány azonnali menesztése, illetve az alkotmány népszavazásokról szóló részének módosítása céljával – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az államfő közlésére hivatkozva hétfőn.

Továbbra is kérdéses, hogy a népszavazáson egy vagy két kérdésre lehet majd válaszolni, mivel az államfő jelezte: a kormány azonnali menesztését célzó kérdést megvizsgáltatja az alkotmánybírósággal, lévén véleménye szerint az nincs összhangban az alaptörvénnyel.

Az aláírásgyűjtést a legerősebb szlovák ellenzéki párt, a Robert Fico vezette Irány kezdeményezte, és több más ellenzéki párt is támogatásáról biztosította. A szlovák jogszabályok szerint egy népszavazás kiírásához 350 ezer támogató aláírásra van szükség. A népszavazást az államfő írja ki az aláírások benyújtását követő legfeljebb 30 napon belül. A referendum indítványozói augusztus végén adták le az államfői irodának a 406 ezer aláírást tartalmazó petíciós íveiket, ezek közül 381 ezer aláírás bizonyult érvényesnek.

A népszavazás – amelynek időpontja még nem ismert – egy vagy két kérdést tartalmaz majd. Az egyik – amely már biztosan szerepel a referendumban – arról szól, hogy módosítsák-e az alkotmányt úgy, hogy a törvényhozás hivatali időszaka nem csak a parlament döntése, hanem egy népszavazás eredménye alapján is lerövidíthető legyen. A referendum második kérdése – amennyiben az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összeegyeztethetőnek minősíti – az lesz, hogy az Eduard Heger vezette kormány lemondjon-e azonnali hatállyal.

Az már az államfő hétfői bejelentése alapján bizonyosnak tűnik, hogy a népszavazás kezdeményezőinek elképzelése ellenére arra nem október 29-én – az idén először azonos időpontban tartandó helyhatósági és megyei választásokkal együtt – kerül majd sor. Erről Zuzana Caputová hétfőn azt mondta: „Függetlenül attól, hogy a referendum egyik kérdését megvizsgálják-e vagy sem, nem volt lehetőség ennek az időpontnak a kijelölésére”.

A petíció kezdeményezői azért szerették volna október 29-ét, mivel ez jelentősen növelte volna annak esélyét, hogy a népszavazáson elégséges számú szavazópolgár vehessen részt, s így az érvényes legyen. Szlovákia történetében eddig 8 alkalommal került sor népszavazásra, de ezek közül – a megkövetelt 50 százaléknál alacsonyabb részvétel miatt – csak egy lett érvényes, amelyet 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartottak, s amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt.

A mostani népszavazási kezdeményezés előzménye, hogy tavaly egy – ugyancsak az Irány által kezdeményezett – petíciós akcióban mintegy hatszázezer aláírás gyűlt össze egy előrehozott választásokat célzó népszavazás kiírására. Arra azonban végül nem került sor, mivel az államfő akkor úgy döntött, hogy nem írja ki, miután az ő beadványa alapján az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek minősítette a referendum kérdéseit.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek