Szeptember végéig kell nyilatkozniuk bevételeikről a régi katásoknak

A régi katásoknak a kata alanyiság megszűnése miatt szeptember 30-ig nyilatkozniuk kell a bevételeikről, és az esetleges 40 százalékos mértékű adót is be kell vallaniuk – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A nyilatkozatot azoknak is be kell nyújtaniuk, akik augusztus 31-én szüneteltették tevékenységüket – figyelmeztettek. Az adóhivatal jelezte: nyilatkozni a 22KATA jelű nyomtatványon kell, mely legegyszerűbben a NAV honlapjáról vagy közvetlenül az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban érhető el.

A KAÜ-azonosítás után a volt kisadózó a vállalkozói adószámát kiválasztva a 22KATA felületre jut, ahol néhány kattintással kitöltheti és beadhatja nyilatkozatát – írták.

Szeptember elejétől hatályukat vesztették a kisadózó vállalkozások tételes adójának (régi kata) szabályai – emlékeztettek a közleményben.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Mások isszák meg az amerikai-kínai technológiai harc levét

Egyetlen termék sem játszott akkora szerepet a világgazdaság és a katonai erőviszonyok alakításában, mint a félvezetők. Ennek ellenére az 556 milliárd dolláros iparág évekig nem sok figyelmet kapott a washingtoni, tokiói és más fejlett világbeli fővárosok kormányaitól. Az utóbbi időben a chipek az Egyesült Államok és Kína közötti verseny egyik fő csataterévé váltak, a harcnak azonban számos más ország és nagyvállalat is a kárát látja.

Read More »