Korlátozzák az ellenzéki médiát Oroszországban

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) egy keddi intézkedésével korlátozta a kormánykritikus orosz Eho Moszkvi rádióállomás és az ellenzéki Dozsgy online televízió adásának foghatóságát.

A Roszkomnadzor szerint a két tömegtájékoztatási eszköz rendszeresen és célzottan közölt hamis információkat Oroszország ukrajnai „különleges hadműveletéről”. A hatóság a főügyészség követelésére döntött az Eho Moszkvi és a Dozsgy betiltása mellett. A rádió és a televízió híroldala viszont továbbra is működik.

A távközlési felügyelet szerint a közölt hamis információk a harci műveletek módjára, az orosz fegyveres erők emberveszteségeire, a bombázásoka és a polgári áldozatokra vonatkoztak. A két médiumban emellett felhívások hangzottak el nyilvános tömegrendezvények megszervezésére Oroszországban.

Alekszej Venegyiktov, a Gazprom Media többségi tulajdonában lévő Eho Moszkvi főszerkesztője alaptalannak nevezte a vádakat, és közölte, hogy az adó meg fogja fellebbezni a Roszkomnadzor határozatát.

https://www.instagram.com/p/Calnte8tAm2/

A hatóság szombaton felhívta az orosz országos tömegtájékoztatási eszközök figyelmét, hogy az ukrajnai „különleges hadművelettel” összefüggésben ne használjanak olyan szavakat, mint „támadás”, „behatolás”, vagy „hadüzenet”, és ne adjanak ki „hiteles közlésnek tűnő, de a valóságnak nem megfelelő anyagokat” ukrán városok lövetéséről és békés ukrán lakosok haláláról az orosz hadsereg akcióinak következtében. A kommüniké az Eho Moszkvi és a Dozsgy mellett a Nobel-békedíjas Dmitrij Muratov által irányított Novaja Gazeta című újságot konkrétan is megnevezte mint hamis információt közlő média.

A Roszkomnadzor felhívta az érintett tömegtájékoztatási eszközök figyelmét arra is, hogy vizsgálatot indít a hamis hírekkel kapcsolatban, és a vétkesek 5 millió rubelig (jelenlegi árfolyamon 15,3 millió forintig) terjedő pénzbírságot kaphatnak, továbbá korlátozhatják tevékenységüket is.

Az orosz kormány kedden Objasznyajem (Megmagyarázzuk) címmel hírporált indított, amelyen „hiteles és ellenőrzött” információt kíván közölni az Ukrajnai helyzetről és következményeiről. Dmitrij Csernisenko orosz miniszterelnök-helyettes szerint erre a hamis információk robbanásszerű terjedése miatt van szükség.

Oleg Gavrilov, az orosz külügyminisztérium szóvivője ezzel párhuzamosan cenzúrával vádolt meg amerikai IT-nagyvállalatokat – köztük a Google-t, a Microsoftot, a Facebookot és a Twittert – amiért az ukrajnai konfliktusra hivatkozva világszerte korlátozták az idegennyelvű orosz médiához való hozzáférést.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdától megtiltotta, hogy az Oroszországból kiutazók személyenként 10 ezer eurónál nagyobb értékű külföldi devizát vigyenek készpénzben külföldre.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek