Nagyon alábecsülte az inflációt Lengyelország

Az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb kamatemelésről döntött a lengyel jegybank (NBP) monetáris politikai tanácsa (RPP) kedden. Az RPP döntése értelmében szerdától 50 bázisponttal emelkedik az irányadó kamat 1,75 százalékról 2,25 százalékra.

A betéti kamatot 1,75 százalékra emelték 1,25 százalékról, a lombardkamatot 2,25 százalékról 2,75 százalékra, a leszámítolási kamatot 1,85 százalékról 2,35 százalékra.

Az RPP utoljára december elején döntött kamatemelésről, az első újévi kamatdöntés már a negyedik volt az utóbbi négy hónapon belül. A kamatemelés a növekvő lengyelországi infláció elleni fellépés egyik eszköze, a november végén meghirdetett, az üzemanyag-, gáz- és energiaárak után kivetett adók csökkentését tartalmazó inflációellenes csomag mellett.

Az RPP a keddi döntését követő közleményben közölte: a tanács a következő hónapokban is a jegybank középtávú céljának megfelelő szintre igyekszik majd csökkenteni az inflációt, figyelembe véve a ciklikus fejleményeket, úgy, hogy a középtávú árstabilitás biztosítása mellett “támogassák a fenntartható gazdasági növekedést a globális pandémiás sokkot követően”.

Az NBP elnöke, Adam Glapinski a Business Insider gazdasági szakportál lengyel kiadásában múlt csütörtökön megjelent interjúban az emelkedő energiaárakkal is összefüggésbe hozta az infláció dinamikáját. Elmondta: a legújabb makrogazdasági előrejelzések szerint a fogyasztói árindex (CPI) szerinti átlagos éves infláció 7,6 százalék lesz a 2021-re előre jelzett 5,1 százalékhoz képest. A fogyasztói árindex júniusban érheti el az idei legmagasabb, 8,3 százalékos szintet – ismertette az előrejelzést Glapinski.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Piaci körkép: 10 éve nem volt ilyen jó a Deutsche Bank eredménye

Nagy mínuszban kezdték a napot az európai tőzsdeindexek a Fed ülés utáni kockázatkerülő hangulatban, de nyitás után erős felfelé tartó hullám indult el, és mostanra az európai indexek többsége már alig marad el tegnapi záróértékétől. A nap fő eseménye az amerikai negyedik negyedéves GDP jelentés közzététele lesz 14:30-kor.

Read More »

Nem tér magához a brit autóipar

Az SMMT csütörtöki összesítése alapján 2021-ben 34 százalékkal kevesebb autó készült a brit gyártóüzemekben, mint 2019-ben, a koronavírus-járvány előtti utolsó teljes évben. Ennél kevesebb autót utoljára 1956-ban gyártottak.

Read More »

Nem hátrált a Fed, esnek a tőzsdék

A Fed monetáris politikai döntéshozói szerda este konkrét időpont megadása nélkül jelezték a kamatemelés megkezdésének közeledtét az erősödő inflációs nyomás miatt. Bár ez önmagában nem újdonság, egyes piaci szereplők abban reménykedtek, hogy az utóbbi hetek erős korrekciója miatt a Fed esetleg lassít a tervezett monetáris szigorítás ütemezésén.

Read More »

Leave a Reply